Az ember, aki mögött többezer pingvin áll – merthogy így nevezi követőit a YouTube-on. Nessaj gaming-csatornája rohamléptekben növekszik a legnagyobb videómegosztó portálon, mégis, a „császárpingvin” két lábbal jár a földön, s csupán annyit szeretne hosszútávon elérni, hogy nézői mindig jókedvvel hajtsák álomra a fejüket – ha megtekintik valamelyik videóját. A közgazdászból lett marketing-szakember, aki imádja a sportot és videojátékokat. Aki ki meri mondani, hogy igenis a szülő felelőssége az, hogy megbeszélje gyermekével azt, amit a kisemberek az interneten – köztük a YouTube-on is látnak vagy hallanak. Jelenleg pedig még ő sem tudja, hogy jövőbeli apukaként hogy fogja mindezeket a problémákat áthidalni.

Mi volt az inspiráció, amikor elindítottad a YouTube csatornádat? Volt egy konkrét koncepció, amely mentén haladni szerettél volna a jövőben, vagy pusztán saját szórakozásból döntöttél úgy, hogy feltöltöd a legelső videódat?

Az első videóm 2008-ban került fel a csatornára, abban az évben fedeztem fel ezt a világot, melyet a YouTube jelent. Egyáltalán semmi koncepció, vagy jövőbeli elképzelés nem volt mögötte, pusztán tetszett, hogy részleteket mutathatok játékokból a haveroknak. Persze ezek az anyagok azóta törölve lettek, de nem véletlenül, hiszen különösebb motivációm sem volt akkoriban, ártatlan kísérletezgetés volt ez egy új médiafelülettel.

Manapság el lehet még úgy indítani egy YouTube csatornát, hogy az emberben ne motoszkáljon ott a gondolat, hogy ebből egy brandet is fel lehet építeni, ha jól sül el? Nagyon sokan annak tudatában lépnek be ebbe a világba, hogy már a kezdetekkor üzleti szempontból tekintenek a videózásra.

Soha nem olvastam még olyan interjút, amiben ne hangzott volna el, hogy ha üzletszerűen kezded el építeni a csatornádat, akkor eleve halálra vagy ítélve. Szerintem ez ma már nem igaz, ugyanakkor fontosnak tartom leszögezni, hogy legtöbben az itthoni videós szcénában – magamat is beleértve – előzetes tervek nélkül jutottak el odáig, ahol most tartanak. A tudatos brandépítés veszélye, hogy az ember könnyen elveszítheti az önazonosságát, ami a videózás sarokköve kellene hogy legyen.

Amikor elindítottad a csatornádat, alapvetően az MMORPG-k (többszereplős online szerepjáték – a szerk.) között még mindig abszolút zászlóshajónak számító World of Warcraft (WoW) videókra hegyezted ki a csatornát, s ezt tetted az egész koncepció középpontjába. Azóta nyitottál a sport-, kvíz-, logikai-, flash- és akció-játékok felé, majd vlogoltál, de szenteltél időt olyan mély hangvételű, komoly történettel bíró videojátékoknak is, amelyek lehet nem tudnak annyi nézőt megszólítani, de őrületesen kreatívak, mint például a Firewatch. Van még egy konkrét irányvonalad vagy az kerül fel a csatornára, amit a közönség akar?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy ma már van irányvonalam, ami sokáig nem volt. 7 éven keresztül csak a saját szórakoztatásomra, rendszertelenül használtam a YouTube-ot, ám a csatorna így is szépen lassan lépkedett előre. Ezért 2015. december 31-én újévi fogadalomként határoztam el, hogy itt az ideje komolyan venni a videózást és igazán megmutatni magamat a közönségnek a következő évtől. Ekkor született meg igazán Nessaj, tehát mondhatjuk azt, hogy nekem ez volt a valódi indulás. A feltöltött anyagok alapvetően három dologra épülnek, arra a trióra, ami az életemet is meghatározza: videojátékok, sport és humor. Persze egy személyiséget nem lehet címszavakban kategorizálni, így nem meglepő, ha ezektől teljesen eltérő videót töltök fel adott esetben. Először mindig a saját hangulatom és gondolataim határozzák meg a témát, majd ezt egészíti ki másodsorban a nézők véleménye, magyarán így formáljuk együtt a csatornát. Szerintem csak ebben a sorrendben maradhat valami őszinte és hiteles.

Miben tud egy videojátékokkal foglalkozó csatorna más lenni, mint a többi ezer vagy tízezer, amelyek szintén aköré épülnek, hogy egy illető felveszi azt, ahogy és amivel játszik? Kell vagy nem kell ehhez arcot társítani? Jó az, ha a néző látja a csatorna úgymond tulajdonosát? Például Te sem adtad az arcodat rögtön a legelején a videóidhoz.

A kérdésekben rejlik a válasz: a tulajdonos különbözteti meg egyik csatornát a másiktól. Én abban hiszek, hogy a tartalomgyártónak önmagát kell megismernie, mert csak ezután lesz képes arra, hogy személyiségét át tudja adni a közönségének. Ez az egyik legnehezebb feladat a hétköznapi életünkben is, bármennyire bagatellnek hangzik. Ha tudod magadról, hogy ki vagy és mit akarsz, a kémia működni fog a monitoron keresztül is, így szinte lényegtelen a téma. Idővel és persze a gyakorlattal az ember kommunikációs készségei, technikai háttere és szakmai hozzáértése fejlődni fog, csak kitartás és konzisztencia kérdése a dolog. S mivel az arc a legkifejezőbb testrészünk, ezért ezeket a dolgokat nagyban elősegíti, ugyanakkor nem mondanám kötelező elemnek a YouTube videózáshoz. A gondolatok és érzelmek átadásának felsorolhatatlan sok formája és eszköze van, mindenki mást választ. Félni viszont nem szabad, mert bár nehéz ismeretlen emberek százai előtt vállalni magunkat – nekem is eltartott annó egy ideig - az éles negatív kritika óhatatlan velejárója az internetes jelenlétnek.

Mit gondolsz, mitől van az, hogy a videojátékoknak rendkívül negatív a megítélése a társadalmunkban? Ha mondjuk egy 15 éves tinédzser ezzel tölti a szabadidejét, azt mondják rá „majd kinövi”. De mi van akkor, ha valaki 25/30/40 évesen valóban kikapcsolódásként éli meg a virtuális térben való „mozgást”? Valóban nem vehető komolyan mindez?

A társadalmunk szociálisan (is) állandó lemaradásban van 5-8 évvel a nyugati mintákhoz képest, ami egy szomorú magyar történelmi örökség. Az információs technológiáknak hála, talán a Z generációra (az 1990-es évek végén agy azután születettek – a szerk.) ez nem lesz jellemző, itt azért már mutatkoznak a felzárkózás jelei. Amennyire én látom, ma már a „geek” közösség van annyira erős a fiatalok körében, hogy fiúk és lányok egyaránt büszkén vállalják ezirányú hobbijukat. Az elmúlt 1-2 évben ez a hozzáállás kezd beszivárogni a huszon-, harmincévesek világába is, elég megnéznünk a mostanában születő gaming/esport témájú szórakozóhelyek listáját.

Tudatos az, hogy a videóidban rendkívül sok dolgot megosztasz magadról, de a kedvesed kiléte és az igazi neved tabunak számít?

Természetesen. Nekem szinte küldetéstudat, hogy a „bulvár jelleg” teljesen elkerülje a magyar YouTube felületét, legalábbis engem mindenképpen. Külföldön már csatornák épülnek erre, sajnos csak idő kérdése, hogy itthon ki veszi a bátorságot és dobja el az erkölcseit ezért a vonalért. Remélem, a nézők és tartalomgyártók felnőnek a feladathoz, hogy kivessék maguk közül az ilyen próbálkozókat. A kíváncsiság egy természetes dolog, nincs is vele alapvetően semmi probléma, ezért igyekszem megosztani magamról minél többet, hiszen a közönségem lassan mindenek felett áll számomra. Nem is árulok zsákbamacskát, hétköznapi emberből vagyok, felőlem lehozhatják, ha részegen énekeltem a belvárosban alsógatyában. A privát élet határait viszont meg kell húzni, így van egy pont, amikor azt kell mondanom: eddig, és ne tovább. Nálam ez a család és a barátok köre. A civil nevem egyébként sosem volt hétpecsétes titok, de fontosnak tartottam elkülöníteni Tamást és Nessajt, pont az előbb említett dolgok miatt.

Miért lett a csatorna neve „Nessaj”? Ezt a becenevet valaki rádragasztotta?

Ez még egy a Defense of the Ancients (DotA) nevű videojáték eredeti, „fan-made” korszakából származó fantasy hős neve, én választottam magamnak. Nagy szerelem volt akkoriban az a játék, de mára valahogy kinőttem a MOBA (többszereplős online csataaréna – a szerk.) stílusból. Ki tudja, talán a jövőben… Hozzám nőtt a név, akiket szakmai vonalon ismertem meg az elmúlt hónapokban, mind így hívnak, mert szeretem a hangzását és ugyanúgy engem tükröz, mintha a keresztnevemet használnám.

Megtudhatunk valamit a polgári foglalkozásodról? Mennyire látod abban a realitást, hogy Magyarországon valaki főállásban azzal foglalkozzon, hogy tartalmat gyártson a YouTube nézők számára? Az itteni YouTube partnerprogram köszönőviszonyban sem áll a külföldi mintával...

Annyit elárulhatok, hogy diplomámat tekintve közgazdász vagyok, de már az egyetem alatt is inkább a kreatív része érdekelt a szférának, ezért a marketing és rendezvényszervezés felé sodort az élet. A YouTube partnercégek egyébként jól működnek már itthon is, nem az ő szolgáltatásukon és hozzáértésükön múlik a szakma élhetősége, inkább a befektetőkön. Az idei évben már egyre nagyobb cégek figyeltek fel erre az új médiumra, úgyhogy kifejezetten pozitív vagyok a közeljövőt illetően ebben a tekintetben is.

Azt már sokszor elmondtad a videóidban, hogy sportszerető ember vagy, ezen belül is a futball a kedvenc sportod. Kevesen tudják viszont, hogy az angol Manchester Unitedért szorítasz. A foci vagy egyéb sportok mennyire gyakran valósulnak meg a baráti körödben?

Hobbi szinten focizok 7 éves korom óta, és bár jelentős tehetségem sosem volt hozzá, de legalább próbálok szorgalmas lenni. Nyilván az iskolák végeztével egyre nehezebb ezt rendszeresen űzni a széteső közösségek miatt, de hetente, kéthetente azért sikerült a pályát útba ejteni mostanában is. Le is kopogom...

Az elmúlt időszakban az egyik leggyorsabban növekvő gaming-csatorna lett a „pingvinek birodalma”. Mennyire hat ez inspirálóan a számodra, s miért szólítod egyáltalán pingvineknek a követőidet?

A visszajelzések elengedhetetlenek, gyakorlatilag a pingvinek töltenek fel energiával, hogy minden egyes nap, 8 óra munka után még legyen lélekjelenlétem összeszedni magam, és szórakoztató tartalmat gyártani újabb 3-4 órában. Értük csinálom, szerintem ezt a nézők szeretete nélkül nem is lehet, túl sok idő- és pénzbefektetés ez ahhoz, hogy erős érzelmi kötődések nélkül melózzon vele ennyit az ember. A név egyébként teljesen véletlenül érkezett egy élő adás alatt a közönségtől, majd egy oda nem illő hozzászólás-sorozat indított el olyan lavinát, amire felültünk közösen és elfogadtuk. Az ilyen random történések adják a livestream (élő YouTube videózás – a szerk.) szépségeit!

A youtuberek között mondhatni kivételesnek számítasz a széles szókincs-repertoároddal, valamint könnyed, olykor azonban polgárpukkasztó humoroddal. Hogy érzed, meddig mehet el egy videós, elvégre sokan odafigyelnek arra, amit mondasz. Kényesebb közéleti témáknak, kulturális kérdéseknek mennyire van helye a csatornádon?

Nehéz ezt kezelni. Én mindig is úgy gondoltam, hogy bár a „celebek és sztárok” feltűnése óta mindenki próbálja rájuk vetíteni a társadalom gyengeségeit, a jellemformálás feladata elsődlegesen még mindig a szülőké kell legyen. Egy videóst könnyű okolni például, ha túlságosan sokat káromkodik öncélúan, a fiatalok pedig átveszik tőle. Azon túl viszont, hogy komolyabb hangvételű videókban gyakran próbálom egyértelművé tenni a humoromat a kisebbek számára, nem tartom a saját felelősségemnek őket ellenőrizni. Az „ön-moderáció” pedig a hitelesség teljes halála lenne. Nem irigylem a jövőbeli énemet, mert apáknak és anyáknak bizony ez egy új kihívás. Ellenőrizni és őszintén beszélgetni kell arról, amit a gyerek az interneten lát. A személyes jelleghez, amit közvetíteni próbálok, óhatatlanul is hozzátartozik az ember magánvéleménye, de én arra törekszem, hogy minden egyes alkalommal egyértelművé is tegyem a közönség számára, hogy ez csak az én nézőpontom, ők pedig büszkén vállalják fel a sajátjukat, sőt akár osszák is meg a többiekkel a hozzászólásokban. Sajnos sok fiatalnak problémás elválasztani a véleményt és a viccet, ami egy ilyen humor-központú csatornánál nem is egyszerű, de én a polgárpukkasztásaimmal főleg arra a hitemre vezetem rá a nézőimet, hogy a rasszizmus, a vallási megkülönböztetés vagy az emberi jogok hiánya túlzottan is tabuként van kezelve a 21. században. Senki nem születik előítéletekkel, ezeket a dogmákat réges-rég elengedhettük volna. Ezeket a jelenségeket próbálom nevetségessé tenni, hol több, hol kevesebb sikerrel, de akik rendszeresen követnek, azoknak általában hamar leesik a tantusz.

Felbukkantál mostanság a PlayIT-en, de ott voltál a Real Gamers rendezvényén Kecskeméten is. Fontos az, hogy a közönségeddel ilyen módon, kvázi „élőben” is kapcsolatba kerülj?

Ezek a rendezvények központi szerepet töltenek be az életemben, túlzás nélkül mondhatom. Az internet gyakran nagyon torz és felületes képet ad, a személyes találkozások pedig kiszínezik ezt. Mindenkinek van egy kis története, egy kis ajándéka vagy csak egy olyan tekintete, ami után boldogsággal elkönyvelhetem magamban: igen, ezért megéri.

Arra a kérdésre, hogy meddig lehet a videózást folytatni, mindig az a válasz, hogy „ameddig a közönség vevő rá”. A Te esetedben a nézők napról-napra egyre többen és többen követnek. Ha a legkomolyabb céljaidba nem is avatod be az olvasókat, de apróbb távlati terveidként mit tudnál megfogalmazni?

Nem szeretnék megmondóember lenni, nem szeretnék társadalmat formálni, nem szeretnék több lenni a hétköznapi önmagamnál. Nem szeretnék a legjobb lenni, nem szeretnék tökéletes és feddhetetlen lenni. Egy dolgot szeretnék: minden egyes nap, minél több ember arcára mosolyt csalni, hogy amikor este aludni tér, legyen a batyujában egy olyan kellemes élmény, amivel a holnapnak vidáman vághat neki. Egyszerű srác vagyok.