Rossz játékok helyett jó filmek
- Interjú az ikonikus freddyD-vel, aki ádáz harcot vívott egykoron a borzalmas videojátékokkal

„Üdvözlök mindenkit A Mesterlövész című játék bemutatásánál...” – mondta egykoron freddyD, a Rossz PC Játékok Sorozat megálmodója, s vélhetően akkor még gondolataiban sem merült fel, hogy hosszú évek múltán is emlegetni fogja a nevét az internet. Azóta eltelt lassan tíz év, a borzalmas videojátékok kritikusa pedig immáron egy másik nagysikerű projektnek, a Filmbarátok Podcastnek lett a szószólója, ahol a filmek „őrültjeként” mondhatja el hangzatos véleményét a nagyközönségnek. Bár freddyD szakított a rossz játékokkal, a videózás iránti nosztalgia megmaradt, s ha van arra érdemes tartalom, a mai napig szívesen megosztja mondandóját mindenkivel – teszi persze mindezt már mellékállásban. Az egykori egyetemista srác, aki napjainkra férjjé és apukává is előlépett, mai fejjel már lehet profibban csinálná egykori sorozatát, de ahogy ő fogalmaz – annak a korszaknak is megvannak a szépségei.

a0tl51iglccx4jz2i5nf.jpg

Az, hogy 2016-ban még mindig úgy tekint rád az online közösség nagy része, mint a „YouTube ős-videósára”, egyben leghitelesebb arcára, az megtiszteltetéssel vagy inkább csodálkozással tölt el – tekintve, hogy milyen régen is volt a Rossz PC Játékok Sorozat?

Mindenképpen megtiszteltetésnek fogom fel, mert jómagam is ledöbbenek, hogy jövőre lesz 10 éve a projekt indulása. Elég szürreális dolog. Ugyanakkor csodálkozom is, hiszen az utóbbi pár évben masszívan megváltozott a kínálat és a nézői igény, úgyhogy mondhatni csodálkozom, hogyan lelik még meg az emberek ezt a több évvel ezelőtt lezárt sorozatot.

A YouTube csatornádon megtalálható a RPCJS több epizódja is, de úgy lehet észrevenni, hogy manapság már sokkal inkább nyúlsz kulturálisabb, közéletibb témák felé, mint példának okáért a könyvkritikák vagy a Filmbarátok Podcast. Holott már félig visszavonultál a nagy nyilvánosságtól. A videózást nehezen tudnád végleg abbahagyni?

Régen is csináltam teljesen eltérő tartalmakat, csak ott talán nem volt annyira feltűnő, mint most. A Játékpartizán csatornámat akkor frissítem, mikor éppen úgy érzem, hogy most van valami, ami miatt érdemes lenne. Őszintén szólva, nekem nagyon megnyugtató állapot ez a régi időkhöz képest, hogy nincs „töltési kényszer”. Sok projektem volt a RPCJS mellett és után, de spontán ötletek egyaránt voltak és remélhetően lesznek is. Persze, ha egyszer az időm is úgy fogja engedni...

Egy régebbi videód alkalmával említetted, hogy a filmek sokkalta közelebb állnak hozzád, mint a videojátékok. Amikor már realizálódott benned, hogy a RPCJS-nak ekkora a közönsége, nem gondoltad, hogy itt az ideje egy koncepció váltásnak, hogy mostantól „csak a filmek”?

Nem mondanám úgy, hogy az egyiket felfuttattam, csak hogy átvigyem a közönséget egy olyan témára, ami közelebb áll a szívemhez. Egyrészt teljesen más piaca van ennek. 2011-ben megszűntettem a RPCJS-ot és felváltottam a Filmbarátok Podcasttel, amely jóval kevesebb időbefektetéssel jár, de filmőrültként nagyon nagy kedvem volt belekezdeni egy ilyenbe. Teljesen egyértelmű, hogy egy audio podcast sosem tudja felvenni nézőszám terén a versenyt egy játékbemutatóval, úgyhogy ezen nem is stresszeltem sosem magam. Hittem a projektben, és öt évvel később az egyre növekvő népszerűség, valamint a remek hallgatói közösség nekem adott igazat. Erre nagyon büszke vagyok.

Úgy tudtál hiteles és közönségkedvenc maradni mind a mai napig, hogy az arcodat sohasem adtad a videókhoz. A mai YouTube világában tudnál újfent sikeres lenni egy maszk mögül?

Ha ugyanolyan videókat készítenék, mint akkor, szerintem minden további nélkül. Mivel átalakultak a nézői szokások, lehet ugyanakkor vlogolós/facecam nélküli videókkal már eleve nem tudnék úgy feltűnni, mint annak idején. Szerencsésen időzítettem anno, és ez igaz a Filmbarátok Podcastre is.

Rossz videójátékok mindig is lesznek, talán ez egy örök igazságnak fogható fel. Bár a technika rohamléptékű fejlődésével egyre kevesebb és kevesebb az igazán rossz darab. Hogy érzékeled mindezt?

Ehhez annyira nem tudok hozzászólni, mert nem igazán követem a mai játékokat. Tavaly vettem egy Playstation 3-at egy jó akció kapcsán, de sikerült már ott is beletrafálnom rossz játékokba. Igaz, többnyire régebbi játékokat vásárolok, mert nekem már egy négy éves program is újnak számít - lélegzetelállító grafikával. Jóval gazdaságosabb így, de az igazság inkább az, hogy azokkal is alig tudok játszani. Ha már bekapcsolom a konzolt, FIFA-t játszom, vagy valamilyen LEGO-s kalanddal. Azokat annyiból szeretem, mert ritka alkalmak egyike, hogy „freddyné”-t is be tudjam hozni második játékosnak.

A magánéleted mindig is tabunak számított a videós karriered során. Annyit mindnyájan tudtunk, hogy létezik „freddyné”, többek között a munkahelyed miatt van a kiléted titokban, illetve született egy gyermeked is. Nem gondolod pozitívabbnak azt, ha egy videós sok dolgot megoszt magáról, s így egy nagyon világos képet ad a közönségének, hogy ki is ő valójában?

Nem csak munkahelyem miatt ügyelek inkognitóm védelmére. Nem tudom, jól viselném-e, ha az utcán leszólítanának. Mindig is a tömegben elvegyülős ember voltam, nem szerettem soha a rivaldafényt. Én nem szabom meg senkinek, hogy mennyire vonja be a nyilvánosságot a magánéletébe, de én szeretem a kettőt különválasztani. Aki mindenképpen úgy érzi, hogy jobban meg akar ismerni, az a Twitteren megtalál, ott jóval többet megtudni rólam, vagy akár írhat egy e-mailt. Szoktam válaszolni, még ha el is tarthat egy ideig. Talán a leginkább a Filmbarátok adások alatt nyílik meg az ember, ott a spontán beszélgetésben nem nagyon tud „filterezni”.

d44elm7nak3w7ja16tzf.jpg

A mai napig leülsz játszani vagy azok az idők már elmúltak attól a pillanattól kezdve, hogy apuka lettél? Egyáltalán kor- vagy mondjuk úgy „nagy pillanat”-függő ez?

Elég ritkán játszom már mostanság, mindenképpen korfüggő dolognak mondanám. Legkésőbb, mikor rendes 40 órás munkahete van az embernek, szerintem sokan átértékelik a nap maradék részét, hogy tényleg az-e a legfontosabb, hogy feljavítsa valamelyik játék 85%-os mutatóját 95-re. Gyerek mellett ez meg még inkább igaz. De tudok erre ellenpéldákat is, ahol megfér a két dolog, ugyanakkor csodálkoznék, ha nem az lenne inkább az általános, amin én is átmegyek. Persze más meg azt mondhatja, hogy egy esti film helyett inkább játszik két órát, de ez mind egyéni értékrend kérdése már.

Mindig komoly szószólója, élharcosa voltál annak, hogy csakis eredeti videojátékokkal vagy hajlandó játszani. Mennyire tudod megérteni az érme másik oldalát? Jelenleg ott tartunk, hogy egy vadiúj AAA cím közel 15.000 Ft-ot kóstál. Látsz valami megoldást arra, hogy a kiadók mivel tudnák visszaszorítani a „kalózkodást”?

Amennyire képben vagyok, az új konzoloknál már nem is lehet másolni játékokat, de valóban, elég indokolatlannak érzem, hogy egy játékért, amit egy fél nap alatt végigjátszhatsz, elkérjenek 15-20.000 forintot is. A használt játék-piac mindenképp egy jó kezdeményezés mindenki részéről, én is sokszor vásároltam már ilyeneket, s pár alkalomtól eltekintve, jó tapasztalataim voltak. Az eredeti termékek nekem különösen a filmeknél fontosak, ahol egy elég nagy filmgyűjteményt tudtam már összevásárolni az utóbbi jó 15 évben. Ennek szenteltünk is egy saját adást a Filmbarátok Podcastben. Én mindenképp a kézzelfogható termékek híve vagyok, legyen az könyv, játék vagy film. De ez már egyre kevésbé jellemző és a piac is erre reagál.

Vissza szoktad nézni magadat a régebbi videóidban? Vélhetően sok mindent másképp csinálnál - ugyanakkor a csatorna bája pont ebben volt: egy fiatal, szókimondó srác, aki a maga Painttel rajzoló módján mosolyt csalt sokak arcára...

Elég ritkán nézem vissza a videóimat, mert annak idején a szerkesztésnél már annyiszor meg kellett néznem, hogy mire megjelent, már látni sem akartam. Néha mikor bele-bele olvasgatok komment-értesítésekbe, akkor nem tudom pontosan értelmezni fejből, hogy mire gondolhatott a hozzászóló, ezért megnézem az adott részt. Aztán többnyire retrózásból végig is nézem a maradékot. Sokszor már nem emlékeztem, hogy mi következik és magam is meglepődtem egy adott dumán. Nyilván sok dolgot ma már másképp csinálnék és nem elégednék meg a lehető legamatőrebb megoldással, de ez van. Az is én voltam, simán vállalom ma is, amit anno esetleg elbénáztam. Ez egy ilyen korszak volt. Ennek ellenére még a RPCJS-on belül is érződött azért, hogy ami mondjuk az első évadban még belefért, az már a harmadiknál nem feltétlenül.

Közismert, hogy nem vagy a YouTube feltétlen nagy híve. Pletykálják, hogy nem sokára fizetős tartalmak veszik majd át a szerepet az oldalon. Lehet – és kell is ennek gátat szabni?

A YouTube az utóbbi évtizedben a remek kezdet után egyre mélyebbre süllyedt, de bevallom őszintén, úgy az elmúlt 1-2 évben, többnyire békén hagytak. Volt nem egy balhém velük és a mai napig falra mászok attól, ahogyan nem egy darab, szemmel láthatóan elhibázott döntésüket erőszakkal nyomják le a felhasználók torkán. Nem igazán hiszek a fizetős tartalmuk sikerében, ezt túl sokáig halogatták, hogy életképes legyen. Németországban tavaly készült egy mozifilm, amelyben a legsikeresebb német YouTube arcok szerepeltek. Együttvéve több millió embert kellett volna hogy érdekeljen, de elég szerény eredményeket ért el ehhez képest. Itt is látszik a különbség, hogy más dolog ingyen nézni valamit X videó mellett, vagy effektíve bemenni a moziba, majd ezért kifizetni egy jegyet. Azt gondolom, hogy ez itthon sem zajlana másképp.

A különböző YouTube-partneri szerződések át tudják alakítani egy csatorna imázsát?

Én ebben nem vagyok kompetens, mert sohasem szerződtem le senkivel és nem kerestem egy forintot sem a YouTube-on keresztül. Most már tudnék, ha akarnék, valamint nagyobb védelemben is részesülnék, de kerülöm. Sok éven keresztül a YouTube indokolatlanul kizárt engem reklámozási lehetőségekből, úgyhogy most már csak azért sem vagyok hajlandó velük üzletelni. Erről készítettem egyszer egy videót „Edszensz Nonszensz” címmel, akit érdekel, az ott tájékozódhat, hogy mennyire „fair” tud lenni egy ilyen mamutcég. Így nem tudom megítélni, hogy milyen beleszólása lehet bárkinek is a munkáidba, én mindenesetre nem kívánok élni ilyennel. Ennek ellenére megértem, ha valaki (sőt, mostanra már gondolom mindenki) nem így látja. Pamkutyáéknál tudom, hogy ők jól jártak vele, mert sok kapu megnyílt előttük.

Nehéz út áll azok előtt, akik szeretnének videózással foglalkozni a jövőben. Vannak még olyan szegmensek, témák, amelyek még izgalmasnak és kiaknázatlannak számítanak?

Én úgy látom, hogy manapság a kínálat nagy része tök ugyanazt csinálja, úgyhogy pont most lehetne valami újszerű ötlettel kitűnni a klónseregből. Nekem vannak is ötleteim, ha mondjuk 10 évvel fiatalabb lennék és lenne időm dögivel, el tudnám képzelni, hogy belevágjak. A szatíra piac például teljesen üres. Sőt, hihetetlen belegondolni, hogy a RPCJS-nak tudtommal nem is volt semmilyen szellemi utódja. Teljesen ráállt mindenki a „Let's Play” piacra, mert tízszer kevesebb munkával jár, cserébe tíz videóra elegendő mennyiséget tudsz letermelni.

Fogunk még látni Rossz PC Játékok Sorozat visszatérést? Tervezel esetleg különkiadásokat a jövőben, amelyekkel sok-sok ezer embert örvendeztetnél meg?

Még évekkel ezelőtt a 100.000 követőmnél megígértem egy egyszeri RPCJS bónusz epizódot, amely sajnos a mai napig nem látta meg a napvilágot. Elég rosszul érzem magam emiatt. Holott már a videó kb. harmada kész is, de egyszerűen nem találom meg az energiát, hogy véghez vigyem. Sajnos rengeteg a munkám, kora reggeli műszakkal kezdek, egy éven belül volt két darab műtétem is. Emellett a családdal is foglalkozni kell és két hobbit engedélyezek meg magamnak: a filmeket (beleértve a Filmbarátok Podcastet), valamint hogy kijárok hokimeccsekre. Ember legyen a talpán, aki ezek után azt mondaná, hogy a maradék kevés időben rossz játékokkal akar foglalkozni...

De ne adjátok fel, tényleg jönni fog az a videó is.

 

freddyD YouTube csatornája ITT, Twitter fiókja ITT, a Filmbarátok Podcast Facebook oldala pedig ITT található.

Ha pedig tetszett az interjú, itt lájkolhatsz bennünket!

Interjú: Gasková Bianka & Besenyei Balázs
Fotók: freddyD

A bejegyzés trackback címe:

https://vlogablogban.blog.hu/api/trackback/id/tr7411827889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vlog a Blogban

Kövesd hetente a két egyetemista blogger mélyinterjúit, s tudj meg olyat is kedvenc YouTube-videósaidról, melyet soha nem kérdeztél volna meg komment formájában. Mi feltesszük azokat a kérdéseket is, amelyekre a videók alatt nem kaphatsz válaszokat.

Kövess minket!

süti beállítások módosítása