Muffinokkal egy jobb világért – persze csak képletesen
- Interjú Marissal, akinél kevés „valódibb” youtuber létezik

Mi a közös a vágóprogramok tanulásában, a gameplay videókban, a mindennapi élet bajaiban-szépségeiben és a legmegosztóbb társadalmi problémák megvitatásában? A válaszért pusztán el kell látogatnunk Maris YouTube csatornájára, elvégre a felsoroltak jó részével megismerkedhetünk a fiatal lány videóit megnézve. Mariann eredetileg gyógypedagógiát tanult, útkeresése közben pedig ráeszmélt: talán a videók vágása az, amiben valódi örömét leli. De fontos céljának érzi, hogy bátorságot öntsön olyan emberekbe is, akiknek még fogalmuk sincs arról, hogy miképpen „coming out”-oljanak - azaz vállalják fel az ellenkező nem iránti vonzalmukat –, ahogyan Maris is tette az internet segítségével. Igazából nem is ez a lényeg, hanem hogy itt van egy huszonéves lány, aki megdönt mindenféle sztereotípiát a női vloggerekkel szemben – a legkülönfélébb módokon. Vigyázat, túlzottan emberi tartalom következik!

margdjyf4hg58ry9qhsm.jpg

Már egészen fiatal korod óta videókészítéssel foglalkozol. Nagy lépés volt tutorial videókból átlépni a vlog világába? Elvégre utóbbinál az embernek fel kell vállalni ki is ő, míg egy-egy szerkesztő program bemutatásánál nem feltétlen szükséges arcot kötni a dologhoz.

Így visszagondolva, valóban nagy lépés volt a váltás, viszont akkor nem éreztem annak, hiszen nagyon kevesen követtek a YouTube-on.. Nem is gondoltam arra, hogy valaha fognak többen nézni. Alapvetően már gimnáziumban is szerettem szerepelni – dráma szakkörre is jártam. Akkoriban pedig úgy fogtam fel, hogy ezekkel a vlogokkal megmutatom a magyar YouTube nézőinek, hogy egy lány is lehet vicces, és egy lány is gyárthat olyan szórakoztató tartalmat, ami nem beauty témával kapcsolatos. Ezt a „küldetést” eleinte nem vettem nagyon komolyan, főleg az alacsony nézőszám miatt. A tutorial videókat még sokáig folytattam, így nem volt számomra olyan nagy váltás vagy nagy merészség, hogy az arcomat is felvállalom. Természetesen először furcsa volt, félénk is voltam, idő kellett, míg megszoktam, hogy egy kamerába beszélek, de nagyon örültem, hogy megtettem ezt a most már nagynak mondható lépést.

Amikor nekikezdtél az oktató videók elkészítéséhez, volt mögötted valamiféle jövőbeli cél? Nyilván nem utolsó szempont az, hogy adott esetben többezer ember látja, hogy értesz hozzá, jól kezeled a programokat – így látótávolságba csalogatva a munka lehetőségét.

Eleinte semmi célom nem volt. Úgy kezdődött az egész, hogy én már 12 éves korom óta sorozatokból, filmekből vágtam össze zenére montázsvideókat – először a Movie Maker, aztán pedig a Sony Vegas vágóprogrammal. Amikor a gimnáziumban tizenegyedikes lettem, az egyik osztálytársam megkért, hogy mutassam meg neki, hogyan kell kezelni a Sony Vegast, mert szeretne készíteni egy videót. Nem volt alkalmunk arra, hogy személyesen mutassam meg neki, így csináltam egy tutorial videót a program alapjairól, amit feltöltöttem a YouTube-ra. Szóval, először abszolút nem volt olyan célom vele, amit végül tulajdonképpen elértem. Azután, hogy sokan megnézték ezt a videót, elkezdtem több ilyen tartalmat készíteni a csatornára. Amikor láttuk édesapámmal, hogy mennyire felkapottak az ilyen jellegű tartalmak, arra gondoltunk, hogy elkezdünk ilyen DVD-ket gyártani, majd ezeket eladni, de végül elkezdtem vlogolni, a tutorialokat abbahagytam, így azzal már nincs semmilyen célom.

Szerinted miért van az, hogy a legtöbb női vlogger a beauty irányt jelöli meg alap tematikájának? Nincs létjogosultsága a lányoknak arra, hogy sima vlog, gameplay vagy filmkritikai csatornát indítsanak? Sok negatív visszhang éri egyébként emiatt a női videósokat, hogy unalmas már a smink és a shopping/unboxing jellegű tartalom.

Ez egy nagyon jó kérdés, amit én is sokszor felteszek, mert én sem tudom rá a választ. Mindig csodáltam a beauty és lifestyle témával foglalkozó videósokat. Nekem sosem ment a sminkelés, a hajammal például sosem tudok mit kezdeni, ezért nagyon nehéznek is tartom ezt a területet. Vannak ismerőseim, barátaim, akik ilyen videókat készítenek, és mindig mesélik, hogy mennyi időt, energiát, kreativitást kívánnak ezek a videók. Így mindig mérges vagyok, ha valaki azzal viccelődik, hogy egy lány mást nem tud csinálni, csak beauty-videókat. Igenis nehéz ilyen tartalmakat készíteni! Viszont sok olyan lány ismerősöm van, akik szívesen foglalkoznának videózással, de nem szépség témában, s úgy érzik, hogy nem értékelné azt senki, mert egy lánynak nehezebb érvényesülnie például vicces videókban. Én ezt a sztereotípiát igyekszem megdönteni a kezdetek óta, és úgy sikerült elérnem szerencsére, hogy nem is nagyon kaptam olyan kritikát, ami a nemem ellen szólt volna. Szerintem már egyre több lehetőségük van a nőknek, és ugyanolyan esélyekkel indulnak a YouTube-on, elvégre sok minden változott. Úgy vélem, több lány készíthetne bármilyen tartalmat most már anélkül, hogy sztereotípiákba ütköznének. Akik pedig azt mondják a lifestyle már unalmas, azoknak üzenem, hogy ugyanolyan mértékben található meg a YouTube-on fiúktól reakcióvideó, gameplay, kihívások és még hosszasan sorolhatnám.

A csatornád nagyon egyedi, mert gyakorlatilag minden van rajta, amit csak nézni szeretne a közönség. Zseniálisak például a jelnyelv videóid, amelyek abból a szempontból páratlanok, hogy nem sok vloggernek jutna eszébe megosztani ilyen jellegű tudását a nézőkkel. Az élet minden területén ilyen kreatív és segítőkész vagy?

Erről talán a körülöttem élő emberek jobban tudnának nyilatkozni, de kreatívnak egyáltalán nem tartom magam - legalábbis az életben nem szoktam kreatívan megoldani feladatokat. Viszont próbálok minden területen segítőkész lenni, akár a barátaimról, akár idegenekről van szó. Illetve a jövőben is szeretnék olyan dolgokat tenni, amivel segítem a magyar fogyatékosok közösségét, a kitaszított iskolai diákokat, illetve az LMBTQ (elnevezés a szexuális kisebbségek összefoglaló megjelölésére – a szerk.) embereket.

2bmc8ikecfof5abwa59j.jpg

Honnan ered, hogy a közönségedet muffinoknak hívod? Van egy pontos időpont vagy videó, amikortól már hivatalossá vált az elnevezés?

Amikor elértem az ezer feliratkozót, akkor készítettem egy videót, amelyben megköszöntem ezt a nézőknek. Ebben a videóban mondtam, hogy „köszönöm szépen, édes kis Muffinok vagytok...”. Ez teljesen spontán jött, de a nézőknek nagyon tetszett, és elkezdték mondogatni, hogy ők most már Muffinkák, ezért a jövőben már gyakran használtam ezt a kifejezést, így rájuk ragadt.

Rohamosan növekszik a feliratkozóid száma, miben látod ennek az okát? Az őszinteségedben és a bátorságodban rejlhet a megoldás kulcsa? Elvégre nyíltan felvállalni azt, hogy valamiben más vagy, mint a többiek – ráadásul pont a YouTube-on bejelentve – páratlan lelkierőről tanúskodik, egyúttal megmutatja azt, hogy mennyire „valódi” ember is vagy, aki nem titkolózik a nézői előtt.

Sokszor felteszem magamnak a kérdést, hogy miért néznek ilyen sokan. Talán azért, mert kialakítottam a nézőimmel egy szoros, különleges kapcsolatot, és szerintem sokak szeretnének egy ilyen közösség tagjai lenni. A nézőim nem csak velem viselkednek tündérien, hanem egymással is. Aki Muffinka, az tényleg egy nagyon különleges közösség tagja. Emellett igen, úgy vettem észre, hogy az is nagyon fontos a nézőknek, ha egy videós teljesen önmagát adja. S mivel én sok személyes dolgot megosztok velük, így joggal érezhetik, hogy közel állnak a szívemhez – ami így is van.

Amikor megfogalmazódott benned, hogy az ask.fm-en bejelented a lányokhoz való vonzódásodat, nem volt benned félelem, mielőtt leütötted az enter gombot? Elvégre onnantól kezdve már nincs visszaút, ha valami kikerül az internetre. Nem is a téma komolyságára gondolunk, hanem arra, hogy a közönséged véglegesen, teljes egészében megismerhette Marist.

Igen, ez egy hatalmas lépés volt, nagyon sokáig gondolkoztam, hogy egyáltalán meglépjem-e. 2011-ben kezdtem a videózást és 2014-ben „coming out”-oltam a YouTube-on, így elég sokáig tartott, míg elég bátorságot gyűjtöttem ahhoz, hogy ezt megtegyem. Utólag visszanézve, nagyon jól döntöttem, hogy végül megtettem. Azért hoztam meg ezt a döntést, mert 2014-ben már nagyon erősen éreztem ennek fontosságát. Úgy éreztem, hogy nem adhatom teljes önmagamat a nézőknek addig, míg nem tudják rólam ezt a fontos dolgot. Rengetegen kérdezték mindig, hogy van-e barátom, hogy milyen fiúk jönnek be, stb. Ezekre sosem tudtam válaszolni, hazudni pedig nem akartam a nézőimnek, így eldöntöttem, hogy elmondom nekik az igazat. Ezután hatalmas kő esett le a szívemről, így azóta tudok teljesen önmagam lenni, aminek köszönhetően sokkal nyitottabb is vagyok a videókban.

Más lett valami ezután? Kaptál leveleket negatív, illetve pozitív oldalról is? A magyar társadalom, de még kisebb egységben az itthoni YouTube közösség nem éppen az empátiájáról híres.

Minden más lett ezt követően, de én úgy gondolom, hogy pozitív irányba változtak meg a dolgok. Azt hittem korábban, hogy a nézők nem lesznek ennyire empatikusak, de bebizonyították ennek ellenkezőjét. Mikor feltöltöttem azt a videót, amiben elmondom, hogy a lányokat szeretem, arra számítottam, hogy egy-két lájk és pozitív komment ugyan lesz, de a rengeteg dislike és negatív hozzászólás mellett eltörpülnek majd. Ehhez képest nagyrészt pozitív visszajelzések érkeztek a videó alá, illetve rengeteg olyan üzenetet kaptam, amelyben a fiatalok leírták, hogy ők is hasonló cipőben járnak, és sokat segítettem nekik ezzel a videóval. Azóta is készítek hasonló tartalmakat, egyre több pozitív visszajelzést kapok ezzel kapcsolatban: a legkedvesebbek a szívemnek azok, amikben azt írják le, hogy eddig utálták a melegeket, de én ráébresztettem őket, hogy semmi baj nincs azzal, ha valaki nem heteroszexuális. Naponta rengeteg olyan üzenetet kapok, amik a melegséggel kapcsolatosak, az ember pedig nem is hinné, hogy hány ezer olyan meleg fiatal van az országban, aki nem meri felvállalni önmagát. Nekik szeretnék segíteni ezekkel a videókkal, illetve üzeneteimmel. Természetesen mindig vannak olyanok, akik ezt nem fogadják el, és szoktam én is kapni nagyon csúnya kommenteket, leveleket, de ezeket sosem veszem komolyan, inkább csak a pozitívokkal foglalkozom. Az, hogy valaki leszólja a szexuális beállítottságomat, az nem építő kritika, hanem egy olyan tulajdonságomat nem fogadja el, ami ellen nem tehetek.

Ismét visszatérve a népszerűségedhez és a videókhoz: a szüleid és a testvéred hogyan viszonyulnak ahhoz, hogy vlogger vagy és nap, mint nap emberek ezreinek mondod el a véleményedet vagy például egy napodat?

Ez egy érdekes téma nálunk. Amikor elkezdtem videózni, akkor a családom nem nagyon értette, hogy ennek mi értelme van. Nem örültek annak, hogy egy ilyen „felesleges” dologra fecsérlem az időmet. Viszont ahogy teltek a hónapok, és egyre több dolgot értem el, belátták, hogy jó, amit csinálok, és mindig mondják, hogy büszkék rám, de mindig emlékeztetnek rá – „ez nem egy örökéletű dolog, és gondoljak a jövőmre, tanuljak, dolgozzak emellett”. A testvérem operatőr, így nagyon sokat szokott segíteni. Van, hogy egy-két jelenetet ő vesz fel a videóimhoz, vagy ő ad tippeket, ennek köszönhetően a YouTube szerintem sokkal közelebb is hozott minket egymáshoz, mert több lett a közös témánk. Egy dolog zavarja a családomat, hogy a melegségről beszélek az interneten. Szerintük ez nem egy olyan dolog, amit emberek ezreivel kell megosztani. Sajnos ezzel kapcsolatban nem értünk egyet, bár úgy érzem, hogy kezdenek megváltozni, mert az előző ilyen videóm, a „Coming out/Előbújás napja” nagyon tetszett nekik.

Mi a helyzet az egyetemi csoporttársakkal? Nyilván tisztában vannak azzal, hogy az egyik hallgatónak van egy nagyon komoly hivatása az iskola mellett.

Másfél évig jártam a Kaposvári Egyetemre, ott mindenki nagyon pozitívan állt ahhoz, hogy én videózom, még a tanárok is. Minden barátnőm és csoporttársam nézte a videóimat, minden nap megjegyezték, hogy látták az előzőt, és mennyire tetszett nekik. Ez rengeteg erőt adott nekem, és nagyon örültem, hogy egyetemisták is nézik a videóimat, tetszik nekik, amit csinálok. Aztán átjelentkeztem Budapestre, egy másik főiskolára, ahova sokkal többen járnak, így nem igazán alakítottam ki kapcsolatokat. Fél évig jártam oda, páran leszólítottak, hogy látták a videóimat, és nagyon jók. Érdekesnek tartom egyébként a 18 év feletti és a középiskolások közötti kontrasztot ilyen téren. Több olyan ismerősöm, barátom van, akik középiskolába járnak és videóznak, s úgy mesélték nekem, hogy az iskolában szekálják őket, nem fogadják el, hogy ők a YouTube-on tevékenykednek. Ez abszolút nem jelenik már meg az én korosztályomnál. Úgy gondolom, hogy a középiskolások féltékenyek mások sikerére, ezért viselkednek így. Szóval a tiniknek üzenem, hogy később sokkal jobb lesz, sokkal több olyan emberrel fognak találkozni, akik elismerik a munkáját, és nem féltékenyek.

Vannak más hobbijaid a videókészítésen kívül? Azt sokan tudjuk, hogy gitározol, de szeretsz-e más dolgokat is csinálni?

Nem igazán, az időm legtöbb részét barátnőmmel, Klaudiával töltöm, a maradékot pedig videózással. Sokat foglalkozom a YouTube-bal. Sokan ezt nem látják, mert ritkán van videóm, viszont számomra nagyon sok időbe telik kitalálni a videók tematikáját, illetve folyamatos ötletelést igényel egy ilyen csatorna fenntartása: mindig legyen új dizájn, a nézőkkel kontakt, stb. Sajnos egyre kevesebbet gitározom, bár mostanában megint gyakrabban pengetek. A maradék szabadidőmben a barátaimmal vagyok, vagy évszaknak megfelelő szabadidős programokat csinálok.

A gyógypedagógus diploma után merre tovább? Gondolkoztál már azon, hogy miként fogod egyeztetni a videózást és a munkát? Ha a negatív oldalát nézzük, sok csatorna ebbe roskad bele egy idő után, hogy az egzisztenciális szempontok fontossági sorrendet állítanak fel, amelyből nem biztos, hogy a YouTube-ozás jön ki győztesen.

Az interneten még ezt nem nagyon közöltem, de abbahagytam az egyetemet. Nagyon elhivatott voltam a gyógypedagógus szakma iránt, van is egy gyógypedagógus asszisztens OKJ-s végzettségem. Viszont valami megváltozott bennem az utóbbi időben, és rájöttem, hogy már nem ez az, amit csinálni szeretnék. Régen is volt egy nagy álmom, hogy vágó legyek, így gondoltam, most megpróbálom. Jelenleg nincsen biztos tervem, de azt tudom, hogy szeretnék szeptembertől valamilyen média szakra jelentkezni egy felsőoktatási intézménybe, illetve folyamatosan próbálok kapcsolatokat kialakítani, hiszen ehhez a szakmához ez elengedhetetlen. Sokszor nehéz volt az egyetem mellett videózni. Most így, hogy abbahagytam a tanulást, nyilván sokkal több időm van a YouTube-ra. Természetesen nem a videózás miatt fejeztem be az egyetemet, bár sokan így gondolják. Tisztában vagyok vele, hogy nem egy örökéletű dolog a YouTube. Egyik csoporttársam kérdezte is, hogy „biztos vagy benne, hogy abbahagyod az egyetemet? Mi lesz, ha több mint 30 éves leszel már, elveszted a szépséged, és fene sem akar nézni majd?!”. Mondtam neki is: tudom, ez bekövetkezhet előbb-utóbb, de nem azért hagytam ott a sulit, hogy csak a YouTube-nak éljek. Úgy vagyok vele, hogy jobb több lábon élni. Szeretnék vágó lenni, de emellett nem hagyom abba YouTube-os tevékenységeimet sem.

A még távolabbi jövőbe tekintve: lesznek változások a csatorna életében? Tervezel új tartalmakat, közönségtalálkozókat? Hiszen Maris csatornája mindig tartogat valami újdonságot a nézőknek, ami olykor nagyon komoly, másszor pedig viccesen eredeti.

Igen, rengeteg újdonsággal készülök: jelenleg a csatorna egész dizájnját szeretném lecserélni, illetve új termékekkel is készülök, amiket megvehetnek majd a nézők. A tartalmak terén is sok új dolgot fognak látni. Egyrészt szeretnék sokkal több, információban gazdag videót készíteni, mivel mindenkinek nagyon tetszett az, amit az Előbújás napjára készítettem. Valamint belekezdtem NoobMaris néven egy gameplay csatornába, amire nagyon izgalmas tartalmakat tervezek, bár az egész channel kinézetén még dolgozunk egy grafikussal, a végeredmény remélhetőleg szuper lesz.

 

Maris YouTube csatornái ITT és ITT, Facebook oldala ITT, Instagram oldala pedig ITT található.

Ha pedig tetszett az interjú, itt lájkolhatsz bennünket!

Interjú: Gasková Bianka & Besenyei Balázs
Fotók: Maris

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vlogablogban.blog.hu/api/trackback/id/tr3811924767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vlog a Blogban

Kövesd hetente a két egyetemista blogger mélyinterjúit, s tudj meg olyat is kedvenc YouTube-videósaidról, melyet soha nem kérdeztél volna meg komment formájában. Mi feltesszük azokat a kérdéseket is, amelyekre a videók alatt nem kaphatsz válaszokat.

Kövess minket!

süti beállítások módosítása