Általában nagyon kíváncsiak vagyunk mi, emberek. Legyen szó a szomszédról, egy pletykáról vagy bármi másról, amire nincs igazán rálátásunk. Talán ebből is fakad az a fajta rajongás, ami az Ausztrália Magyarul vlogger-csatornát járja körül itt, Magyarországon. Tamás 16 éve költözött ki a tengerentúlra családjával, azóta pedig már megnősült, és két kisfiú boldog apukája. A videózás iránti szenvedélyét édesapja hozta meg neki, aki a kiköltözés után videokamerával vette fel mindennapjaikat. Akkor persze még szó sem volt vlogolásról, de tény, Tamásra nagy hatással volt mindez. A filmezés mindig központi szerepet töltött be az életében, első kamerája után pedig ő maga is megállíthatatlan volt a mozgókép-gyártásban. Csatornáját főleg azért hozta létre, hogy válaszaival azoknak segítsen, akik kíváncsiak arra, milyen is az élet Ausztráliában. ‘Hello, Szia, Szevasz!’ – mondja vloggerünk, mi pedig bepillantást engedünk a kulisszák mögé.

Nagyon kalandos úton kerültél ki Ausztráliába, hiszen apukádnak az volt az álma, hogy egyszer ott éljetek majd. Ez hatalmas elhatározás, mert hátrahagytatok mindent Magyarországon. Akkoriban örömmel egyeztél bele az új, ausztrál életbe?

19 éves voltam akkoriban, mikor Ausztráliába költöztünk. Nem beszéltem angolul sem én, sem senki más a családban. Fogalmunk nem volt, hogy mi vár majd ránk. Akkor még nem volt YouTube, Facebook, így videókat sem tudtunk nézni az országról, hogy felmérjük, egyáltalán mire is vállalkozunk. Nagyon izgatott voltam, alig vártam, hogy elinduljunk és elkezdjük az új életet. Ott kellett hagynunk Magyarországon a rokonokat, barátokat és várt ránk az ismeretlen. Amikor megérkeztünk, többször meg is fordult a fejemben, hogy jó lesz-e vajon itt nekem, hiszen nem voltak barátok és minden nagyon furcsa volt. Hetente egyszer pár percet beszéltünk a nagyszülőkkel és a magyar barátaimmal. Aztán telt-múlt az idő és elkezdtem iskolába járni, majd dolgozni, a család pedig szép lassan beilleszkedett.

Eddigi életednek a felét azért mégiscsak Magyarországon töltötted. Hozzá lehetett ahhoz szokni, hogy arrafelé nincs Túró Rudi, Sport szelet, magyar kolbász, Erős Pista vagy kürtőskalács? Nyilván lehet ezek nélkül élni, de mi hiányzik leginkább Magyarországról?

A Túró Rudi a mai napig hiányzik! Sport szeletet és Erős Pistát pedig szerencsére kapok néha csomagban, a magyar kolbász viszont már nem hiányzik annyira. Érdekes volt, mikor megérkeztünk, mert mindennek teljesen más volt az íze itt Ausztráliában. Emlékszem, alig vártam, hogy amikor majd megyek látogatóba Magyarországra, egyek sok kolbászt és magyar ételeket. Hiányoztak az ízek. De mikor megvolt a látogatás, már megváltozott a véleményem: az ausztrál ízek után a magyar kolbász egészen más volt. Szépen lassan hozzászoktam az itteni ízekhez, ételekhez.

Gyakorlatilag úgy költöztetek ki Ausztráliába, hogy nem nagyon tudtátok mi vár majd rátok. Ilyenkor mindig érdekes a nyelvismeret kérdése. Mindannyian beszéltetek angolul vagy főleg a szülők voltak azok, akik intézkedtek mindenben?

A szüleim semmit nem beszéltek angolul. Én annyit tudtam, amit általános iskolában elsajátítottam, azaz semmit. Tudtam ugyan pár szót, esetleg egy-két mondatot, én pedig naivan azt hittem, majd megértenek és én is megértem őket. De nem így volt. Az ausztrál kiejtés eleve nagyon furcsa. Semmit nem értettem, és az ausztrálok sem tudtak mit kezdeni az én magyar kiejtésemmel. Elmentem angolul tanulni egy iskolába, majd dolgozni kezdtem az itt élők között. Ott nagyon sok minden rámragadt: szlengek, kiejtés, kifejezések. Talán többet tanultam a munkahelyemen, mint az itteni iskolában.

Nagyon megmosolyogtató azt látni, hogy apukád gyakorlatilag az egyik legrégebbi vloggernek számított volna a 2000-es években, ha létezett volna ez a műfaj. Hiszen rengeteg videót vett fel családi kirándulásokról, eseményekről. Miatta szeretted meg a videózást?

Engem mindig is érdekelt a videózás, a kamerák, a szerkesztés. Emlékszem, mikor a ’90-es évek elején kaptunk kölcsön egy videokamerát két napra. Még VHS kazettával működött. Volt a kamera, hozzá egy hátitáska, ahová kellett tenni a kazettákat. Ez volt a rögzítő. Kb 10 éves lehettem, és alig vártam, hogy apukám letegye a kamerát, hogy én folytathassam tovább. Sajnos akkoriban még nagyon drágák voltak ezek a dolgok, de mikor elindultunk Ausztráliába, sikerült egyet megvásárolnunk. Akkor apukám elkezdte a “vlogolást”, persze annak idején még fogalmunk se volt róla, hogy ezt így fogják hívni. Nagyon-nagyon sok felvétel készült. Akkoriban kezdtem el én is készíteni a videókat, de még csak egyet-kettőt, főleg haveroknak, rokonoknak. Majd 2006-ban sikerült megvásárolnom az első kamerámat, azóta pedig le sem tudom tenni.

Egyszer említetted, hogy rendszergazda a hivatalos szakmád, de mióta kiköltöztetek, édesapáddal és a testvéreddel közösen már festőként dolgozol. Magyarként nehezebb érvényesülni az országban?

Mielőtt elkezdtem festőként dolgozni, sok más helyen is dolgoztam Ausztráliában. Mikor megérkeztünk, ugye nem beszéltem a nyelvet, ezért nem is tudtam jelentkezni sehova rendszergazdaként. Nagyon sok itt a bevándorló, de mindegy, hogy milyen nemzetiségű vagy, ha beszélsz angolul és értesz is ahhoz, amit csinálsz, képes leszel érvényesülni. Nekem beletelt pár évbe, mire magabiztosan meg mertem szólalni bárhol. Úgy érzem, most már festő maradok. Szeretem, amit csinálok és együtt dolgozunk a családdal, ami szerintem sokat számít.

A legtöbb magyarországi vlogger még egészen fiatalon, te viszont eléggé érett fejjel léptél bele a videós világba. Sokszor mondtad, hogy imádod a filmeket, mindig is szerettel videókat gyártani. Miért vártál eddig a vlogolás megkezdésével?

Pár éve, mikor elindítottam ezt a csatornát, nem gondoltam, hogy egyszer vlogolni is fogok majd. Akkoriban inkább kérdésekre próbáltam válaszolni az ausztrál élettel kapcsolatban. Majd ahogy teltek az évek, sokan mondták, hogy mutassam be egy napomat, miként telik, milyen az élet nálunk. Akkor kezdtem el nézni amerikai vloggereket, hogy ők hogyan is csinálják ezt. Nem akartam másolni őket, de szerettem volna ellesni egy-két technikát. Ilyen volt Roman Atwood például, aki szintén családapa, hasonló korosztályú, mint én. Tőle próbáltam tanulni a dolog csínját-bínját. Aztán ahogy keresgettem, láttam, hogy Amerikában nagyon sok ugyanilyen korosztályú vlogger van, több milliós feliratkozó táborral. Érdekes, hogy őket is mindenfajta generáció nézi - úgy, mint az én videóimat. A 10 évesektől a 60 évesekig, aminek én nagyon örülök.

Láthatjuk a videókban az egész családodat, tudniillik már ott nősültél meg, és ott is született a két gyermeked. Ők szeretik azt, hogy többezer ember láthatja őket a YouTube-on?

A családban a gyermekeimen kívül senki nem szeret szerepelni a videókban. A legkisebb fiam most lesz két éves, ő persze még nem igazán tudja mi is történik, de Lucas, a nagyobb, ő szeret szerepelni, mégiscsak 9 éves már. Nem hinném viszont, hogy felfogja mennyien nézik, ahogy lényegében én sem. Sokszor eszembe jutott már, hogy ha Magyarországra mennék látogatóba, vajon valaki megismerne-e az utcán. Nagyon sokan kérdik, mikor megyek, lesz-e találkozó majd. Nekem furcsa, hogy miért akarna velem valaki találkozni. Csak egy átlagos ember vagyok, aki munka után szeret videózni. Szóval furcsa ez, de nagyon jó érzés persze, és legalább annyira hihetetlen.

Az amatőr filmkészítésben vannak céljaid? Gondoltál már arra, hogy gyártasz például egy kisfilmet egy pályázatra?

2006-ban, miután meglett a kamerám, elkezdtem amatőr filmeket gyártani. Nem sok készült, ahogy éppen az időm engedte. Emlékszem, a legelső filmet, amit készítettem, el szerettem volna küldeni egy pályázatra. Gondoltam, mivel ez az első, ezért Magyarországra fogom küldeni. Találtam is egy ilyen felhívást, el is küldtem nekik, a filmet pedig le is játszották Budapesten. Sajnos nem tudtam ott lenni, és nem is nyertem vele semmit, de nagyon örültem neki, hogy legalább ennyi emberhez eljutott a dolog. Utána is készítettem filmeket, de nem pályázatra, hanem a YouTube-ra. Jelenleg a szabadidőmet már vlogolással töltöm, de ha egyszer a jövőben lesz több időm, talán újra készítek egy rövidfilmet, ugyanis gyakran elkap az ihlet.

Nagyon sok tanácsot adsz a nézőidnek az ausztrál mindennapokat illetően, valamint abban, hogy mire számítson valaki, ha egyszer kiköltözik a tengerentúlra. Sok kérdés érkezik még mindig?

Ha tudok, próbálok mindenkinek segíteni azzal, hogy visszaírok. Régebben, mikor kevesebb volt a nézettségem, több embernek tudtam segíteni a kérdéseit illetően, de mostanra már nagyon sok üzenetet kapok, amikre képtelenség mind válaszolni. Főleg a család, munka és a videózás mellett. A régebbi videóimban sokat beszéltem a leggyakoribb kérdésekről, amelyek az itteni viszonyokkal kapcsolatosak. Sokszor mondom is, ha van valakinek kérdése, előbb a régebbi videókban kutakodjon, valószínű, ott megtalálja a választ. Ugyanis a kérdések általában ugyanazok, csak más kérdezi őket.

Nagy rajongója vagy az autóknak, illetve az autózásnak. "Másabb világ" volt már a 2000-es évek elején is autók szempontjából Ausztrália, mint mondjuk Magyarország? Rácsodálkoztál a hatalmas köbcentis benzinfalókra a trabantok, zsigulik után?

Nagyon szeretem az autókat, és mikor ide költöztünk, rettentően elcsodálkoztunk a nagy autókon, valamint azon, hogy milyen jó állapotban van a legtöbb. Mivel itt másabb az időjárás, a legtöbb autó nincsen elrohadva, nem akar szétesni. Egy év múlva, mikor megérkeztünk, sikerült vásárolnunk egy hatalmas, V6-os, 4 literes Fordot. Közel 20 éves volt már akkor is, de nagyon szép állapotban maradt meg. Imádtam, igaz, sokat fogyasztott, de nagyon kényelmes volt, főleg a magyarországi, kisebb autók után. 

Mennyire gyakran jártok Magyarországra? A feleséged és a fiaid szerinted hozzá tudnának szokni a magyarországi mindennapokhoz?

Az elmúlt 16 évben háromszor voltam Magyarországon. Kétszer a feleségemmel, majd a nagyobbik fiam születése után pár évre, őt is elvittük. Biztos hozzá tudnának szokni az ottani élethez, de nehéz lenne. A nejem például nem beszél magyarul, ő ausztrál, neki nehezebb lenne. Nem csak a nyelv miatt, hanem a dolgok működése is ismeretlen, egyben nagyon más is arrafelé. Ugyanúgy, ahogy nekünk is más volt Ausztráliában a kiköltözés után. S persze az is fontos tényező, hogy idősebben nehezebben szokja meg az ember a változásokat. Lucasnak könnyebb lenne, főleg mivel beszél magyarul. Igaz, nem perfekt, de legalább megérti a nyelvet és tud is társalogni rajta. Persze akcentussal, de ahhoz képest, hogy a szüleim tanították, nagyon tehetséges.

Ahogy egykor apukád, szerinted te is képes lennél összecsomagolni mindent, és a családoddal egy egészen más helyre költözni, más kultúrába? Azért ez egy óriási lépés, akárhonnan nézzük.

Nem tudom, nagyon nehéz döntés lenne, az biztos. Megint újrakezdeni mindent elölről. Mivel most jól érezzük magunkat itt, van munkánk, rendesen dolgozunk, lehet már nem indulnánk el. Ha úgy lenne, mint annak idején Magyarországon, hogy nehéz a megélhetés, hol van munka, hol nincs, szerintem könnyebb lenne összecsomagolni és újrakezdeni máshol.

Végezetül, áruld el nekünk légy szíves, hogy honnan jött a „Hello, szia, szevasz!” jelmondatod, amivel minden videódat elkezded?

Mikor fiatalabb voltam, az egyik kedvenc filmem az Amerikai Pite volt. Aki ismeri, az tudja, kicsoda Stifler. Az egyik jelenetben - azt hiszem, a második részben –, mikor elindulnak nyaralni, ez a figura üvölti ki az autóból a lányoknak, hogy ‘Hello, Szia, Szevasz! Van nálatok terasz?’. Ez nagyon megtetszett nekem és gondoltam, hogy egy jó beköszönés lenne a videók legelején.