EXKLUZÍV – Ilyen volt a budapesti PlayIT

A 11. PlayIT Show szervezőinek jóvoltából mi is ellátogathattunk a Hungexpóra, ahol közel 40.000 négyzetméteren csodálhattuk meg, mit is jelent a gaming és IT piac folyamatos térhódítása. Találkoztunk sok-sok youtuberrel is, akik készséggel válaszoltak kérdéseinkre. Mutatjuk, mit lehetett csinálni, illetve melyek voltak azok az események, ahol pusztán figyelmes nézőként is könnyedén elrepült az idő.

xa980anh64a52q9osydl.jpg

Csak jussunk oda!

Egy nagyszabású esemény ismertető jele, hogy a helyszín megközelítése közben – általában a tömegközlekedés jóvoltából – folyamatosan azt hallja az ember, hogy ez vagy az miért lesz izgalmas majd a PlayIT-en, illetőleg melyik YouTube videóstól fog az adott személy aláírást szerezni. Mivel a Hungexpo megközelítése relatíve egyszerű volt, így a Vlog a Blogban csapata – azaz mi – is könnyedén eljutott a helyszínre, mindenfajta akadály nélkül. A hely előzetes ismerete hiányában sem okozott volna kellemetlenséget a rendezvény megtalálása, hiszen hol kisebb, hol nagyobb csapatokba verődve, fiatalok egész hada közeledett az Albertirsai út 10. szám felé. A megérkezés után mindenki igyekezett megtalálni azt a sort, ahová az ő jegye szólt – legyen az VIP vagy bármilyen másfajta jelzéssel rendelkező papíros. A gördülékenyen lezajló becsekkolást követően máris a szemünk elé tárult az a fajta monumentalitás, mely az egész rendezvényt jellemezte: hatalmas molinók, számtalan büfé, sok-sok egyéb stand, amelyek könnyedén leköthetik az ember figyelmét, még mielőtt bejutott volna egyáltalán valamelyik épületbe.

A csarnok közepén állok...

Valószínű, nem okoztak a szervezők túl nagy meglepetést azzal, hogy több csarnokra elosztva tálalták nekünk azt a végtelen mennyiségű lehetőséget, mely este 19:00-ig várt ránk. Az elnevezett épületek az A, G és F jelzést kapták, s értelemszerűen mindegyik csarnokban más-más programok zajlottak.

Alapvetően az A csarnok volt a központ, ahol volt lehetőségünk mindent kipróbálni, ami a gaming címke alatt értendő. Ugyanakkor, ha esetleg másfelé kacsingattunk volna, adta magát a lehetőség, hogy megnézzük milyen is a lézerharc testközelből, az IT világból kiszakadva hódolhattunk a társasjátékok szépségének is, de a merészebbek felugorhattak a Magyar Honvédség által a helyszínre begördített, életnagyságú harci tankra is. Persze, akinek a Cosplay-esek nyerték el a tetszését, annak is volt lehetősége például közös fotózkodásra vagy esetleg jelmezversenyre.

7jyiuri5h6guu1xqlhmx.jpg

Már-már futurisztikus hangulat uralkodott a G jelű csarnokban, ami lényegét tekintve tökéletesen körvonalazta azt, hogy miről szólt a mai nap. Belépve, az ember szinte azt érezte, egy teljesen más világ ajtaján nyitott be, mivel nem volt olyan szeglete a létesítménynek, ahol ne valamilyen technológiai vívmány játszotta volna a főszerepet, s egyúttal tört volna folyamatosan utat bizonyos szféráink felé, jelezve – „igen, itt én vagyok a főszereplő!” Volt itt minden, mint a búcsúban: kitelepült standok az 576 Kbyte, a Media Markt és persze a PlayIT jóvoltából, hogy ne maradjunk üres kézzel, de persze az igazi gamereket sokkal jobban vonzotta az a többszáz videojátékra alkalmas eszköz, melyeken mindenki kipróbálhatta azt, ami leginkább érdekli. Voltak sportszimulátor kedvelők, akik le sem bírták tenni a FIFA 17-et, nagy „bírkózás” ment a Watch Dogs 2 kontrolleréjért, de a hardcore játékosok valószínűleg egyből a bejárat mellett található Gears of War 4-zónát rohamozták meg. A versenyzés szerelmesei ki is próbálhatták mit tudnak éles helyzetben, ha mondjuk Counter Strike-ról volt szó. Volt persze GameStar színpad is, ahol reggel 10:00-tól ment a diskurzus a korábbi évekből továbbhozott remek hangulatban.

Az igazi szenzációt mégis az F csarnokban fellelhető VR, azaz a virtuális valóság szolgáltatta. Hosszú sorok kigyóztak mindenütt, mert gyakorlatilag mindenki ki akarta próbálni milyen felvenni egy VR-szemüveget. Ez persze – ahogy a videojátékok többsége is – kipróbálható volt mindegyik létesítményben. Aki pedig épp megunta a várakozást, kideríthette milyen érzés drónokat reptetni, ránézhetett a különböző workshopokra, szimulátorokra, de akár saját magát is kinyomtathatta a 3D-s nyomtatás-technikának köszönhetően.

Közvetlen youtuberek

Sokak számára a nap legizgalmasabb kérdése az lehetett, vajon sikerül-e közös képet szereznie kedvenc videósával? Nos, jelentjük, szinte mindenkinek sikerült! A Diákhitel Videós Zónában volt fellelhető a videós színpad, amely számtalan előadást tartogatott magában – köszönhetően a legismertebb hazai youtubereknek. A napot Nessaj kvízműsora nyitotta, ahol a nagysikerű online kvíz-játék mintájára kérdések egész sora záporozott a játékosokra, akik között ott volt Videojáték Zsolti, az Otherworld Élménymagazin csapata és NOSIKA is. A kvíz vezetője azt is elárulta nekünk, hogy régi álma vált valóra azzal, hogy levezényelhetett egy ilyen jellegű műsort:

„Igazság szerint mindig is szerettem szerepelni, már egészen kisgyermek koromban is. Most pedig jött ez a lehetőség, felajánlották, hogy csináljunk valami újat, valami izgalmasat a PlayIT-en. Egyébként szerintem unalmasabb is az, ha egész nap csak ülünk és dedikálunk, egy ilyen játékkal pedig egyrészt mi is kimozdulhatunk a komfortzónánkból, másrészt pedig a közönségből is kiválthatunk sokkal több interakciót. Mi megpróbáltuk ezt, s nagyon reméljük, hogy tetszett mindenkinek, a következő alkalommal pedig még jobb is lesz!” – vélekedett Nessaj.

cahyrr92iks46cntd8b5.jpg

Az egész napos műsorok persze váltották egymást, így helyet kapott még a népszerű Beugró című műsor Szalay Istiékkel, szinkronizálást is hallhattak a nézők Radics Petiéktől, beszélgettek MatsuKei-ék az animékről, de persze nem hiányozhatott a színpadról Kiss Imi a Gameday Irodától, illetőleg a két VR-szakember, Pisti és Jani sem. Az események videómontázs által való megörökítése ebből a szempontból is fontos, mondta MatsuKei, hiszen azokkal is meg kell „kóstoltatni” a PlayIT ízét, akik adott esetben nem lehettek ott:

„Ez már a harmadik PlayIT-em, természetesen a mostaniról is csinálok montázst, mert szeretem ezt a fajta munkát. Van olyan esemény persze, amiről csak vlogoltam, azt mondjuk nem tartottam annyira fontosnak, hogy felvételekben is megörökítsem. Igazából élvezem ezt csinálni, de a YouTube-on komolyabb népszerűsége nincs az ilyen – mondjam azt – értelmesebb tartalmaknak. Én persze nem a nézettségre megyek, ezért is csinálok most is videómontázst, mert úgy hiszem, fontosabb a minőség, mint a kattintásszám”- mondta Kei.

Az extravagáns stílusáról is ismert videós lány elárulta, a rendezvényen nagyon tetszett neki a videós színpad, mert ezzel kellően fel lehet dobni az olykor már monotonná váló sorban állást, valamint örömmel tudatta velünk, hogy egy pólót is kapott egyik rajongójától (alább látható is).

zpw955toubopz1y91l5o.jpgA hosszan kígyózó sorok nem csak a konzolok előtt voltak valós jelenségek, hanem a videós színpad mellett kialakított dedikáló standok környékén. Itt volt ugyanis lehetősége a látogatóknak, hogy testközelből is találkozhassanak kedvenc videósaikkal. Természetesen váltakozó időintervallumokban. A népszerű youtuberek olykor több, mint egy órán keresztül osztották az autogramokat, készítették a közös fényképeket rajongóikkal. Akadt olyan videós, akinek még sokadik ilyen rendezvénye után is megdöbbentő, mennyire sok rajongó áll valójában mögöttük:

„Egy idő után hozzá lehet szokni ehhez a hatalmas tömeghez, én szerintem már egészen jól bírom mentálisan és fizikailag is az egészet. Azt viszont nem tudom, hogy meddig lehet csűrni-csavarni egy ember „befogadóképességét” ilyen szempontból. Persze nehéz is lenne tagadni, hogy mennyire jól esik ez az embernek. Egy ilyen esemény, mint a PlayIT, hatalmas feltöltés egy olyan videósnak, aki nap, mint nap beül a négy fal közé és úgy készíti a tartalmat. Onnan nem mindig érezzük ezt az óriási rajongást. Aztán mikor hazamegyünk, beülünk a kamera elé, s gyakorlatilag „robbanunk” ettől a hatalmas szeretet-bombától”- vélekedett Videojáték Zsolti a rendezvényről.

kv7uw0zfvnnt00343p74.jpg

Összességében mi sem tudunk mást elmondani a Microsoft PlayIT-jéről, mint azt, hogy egy elképesztően összerakott „nagy egész” a gamer társadalomban, mely valóban kiterjed szinte mindenre, amire csak vágyhat egy látogató. Vélhetően az a 25.443 fő, aki november 26-án kilátogatott a Hungexpóra, egy kellemes élménnyel térhetett haza, zsebében a kedvenc videósainak aláírt fotójával, nyereményjátékokon szerzett ereklyékkel, s végül, de nem utolsó sorban új ismeretekkel a videojátékok és az információs technológia világából.

A riport a PlayIT szervezői nélkül nem valósulhatott volna meg, ezúton is nagy köszönettel tartozunk nekik!

Ha tetszett a beszámolónk, itt lájkolhatsz bennünket!

Írta: Gasková Bianka & Besenyei Balázs

Címlapfotó: facebook.com/PlayIT + nagy-nagy képgaléria a napról

A bejegyzés trackback címe:

https://vlogablogban.blog.hu/api/trackback/id/tr3712001304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vlog a Blogban

Kövesd hetente a két egyetemista blogger mélyinterjúit, s tudj meg olyat is kedvenc YouTube-videósaidról, melyet soha nem kérdeztél volna meg komment formájában. Mi feltesszük azokat a kérdéseket is, amelyekre a videók alatt nem kaphatsz válaszokat.

Kövess minket!

süti beállítások módosítása