Adott egy határon túli magyar lány, aki Budapestre költözve felfedez egy teljesen más világot, s kinyílnak előtte a nagy lehetőségek ajtajai. Talán nem is egy, hanem kettő. Nyilván a Kedves Olvasó mar rájött, hogy bizony betoppant azon a bizonyoson – ráadásul mindkettőn! Hacsak kettő van, persze. Kei tulajdonképpen egy tündérmese főszereplője is lehetne, de a hétköznapinak egyáltalán nem mondható vlogger nagyon is valósnak éli meg a youtuber-életet. Imád fényképezni, fodrászkodni, s még néhány nyelven beszélni. Az előítéletek eloszlatását pedig mondhatjuk bátran – szívügyének tekinti. Ja, és énekel is.

Említetted mar a videóid során, hogy Szlovákiából származol, s úgy költöztél Magyarországra. Nagy váltás volt ez a részedről? Egyfelől, mert egy más ország kultúrájából érkező magyar lánynak lehetnek nehézségei Budapesten, másrészt pedig a stílus, melyet képviselsz, ismét egy olyan ok, ami bizonyos emberekben nem azt váltja ki, amit te adott esetben szeretnél.

Őszintén szólva, sokkal kevesebb problémával járt az elhelyezkedésem Budapesten, mint a “valódi otthonomban”. Mivel egy fővárosról beszélünk, az emberek sokkal befogadóbbak, mint Magyarország és Szlovákia egyéb részein, hiszen eszméletlen sok fiatal turista fordul meg a városban nap, mint nap, akik szintén kitűnnek a tömegből, így egy lila haj már nem is számít. Pont ezért volt nagy váltás Budapestre költözni; amikor az ember ahhoz van szokva, hogy amint kiteszi a lábát az utcára, lenézik a külseje miatt, s hirtelen az ellenkezője történik, azaz békésen közlekedhet és senki sem ordít utána… hát, hihetetlen érzés volt. Ámbár a tény, hogy szlovákiai magyar vagyok, okozott pár kellemetlenséget a legelején, de az már egy külön történet.

Lehet tudni rólad, hogy a fodrász szakma – sok más mellett – nagyon közel áll hozzád, s az ismert ázsiai fodrászt Guy Tanget tartod a példaképednek. Konkrétan ilyen jellegű iskolát végeztél a múltban, azaz tudatosan készültél arra, hogy fodrász lehess?

Az első szakmám az “idegenforgalom”, jelenleg mégis fodrásznak tanulok, ez az utolsó hónapom. Az én szememben a fodrászat inkább művészet, éppen ezért áll hozzám közel Guy Tang munkája, elvégre ő már szinte festményeket fest az emberek hajára. Én is inkább “művészkedni” szeretnék, számomra a fodrászat egy háttér-hobbi marad, ahol a barátaim lesznek a vászon. Na meg saját magam, ahogy eddig is.

Jelenleg három csatornád van a YouTube-on, amelyeket talán úgy a legkönnyebb kategorizálni, hogy az egyiken vannak a zenei cover videók, a másikon angolul vlogolsz, a harmadikon (ami a legfrisebb) pedig magyarul szólsz a közönségedhez. Mi annak az oka, hogy az angol csatorna után robbanásszerűen megismerte Magyarország MatsuKeiHUN videóit?

A válasz egyszerű: az emberek lusták megtanulni angolul vagy akármilyen nyelven, így kényelmesebb nekik, ha a videósok is magyarul szólnak hozzájuk. Ezért van az, hogy a magyar csatornámnak sokkal nagyobb sikere lett, mint az angolnak. Emiatt kezdtem egyébként angolul a YouTube-ot; az én kis fejemben az angol nyelv alap volt és úgy véltem, ezzel több embert érek majd el. Nem így lett. Szerintem ez egy óriási probléma a jelenlegi világban, mert hihetetlen, mennyire kinyílik minden, ha beszélsz legalább egy plussz nyelven. Eredetileg nem is szerettem volna magyarul videózni, de egy barátom hatására, akit Paplovag néven ismerhettek, megtettem ezt a lépést. Párszor szerepeltem a videóiban és tömegesen kértek az emberek arra, hogy legyen magyar csatorna, így beadtam a derekamat és lett. Ekkoriban kezdtem el egy kicsit szétnézni magyar fronton is, majd megismertem a theVR-t, akik óriási motivációt jelentenek nekem azóta is. Aztán minden nagyon gyorsan történt és egyszer csak azon kaptam magam, hogy Debrecenben Pistivel és Janival vlogolunk a theVR stúdiójában.

A motivációddal nem lehet baj, de beszélsz más nyelven is? Szlovákul indítanál csatornát például?

Az angolon kívül még japánul és németül tanultam, ebből a japán az, amiből lett is egy alap nyelvvizsgám. Viszont japánul tanulni Szlovákiában nagyon durva pénzekkel járt, így amióta elköltöztem, nem volt lehetőségem továbbfejleszteni a tudásomat. Sajnos már teljesen elavult a beszélőképességem. Ami a szlovákot illeti, soha nem vlogolnék ezen a nyelven, hiszen az angolomat többet használom, mint a szlovákomat. Viszont nagyon szeretem a nyelvet és szívesen tanultam az iskolában.

Űgy tűnhet, a japán kultúra szerves részét képezi az életednek. Honnan jött ez a fajta „rajongás”?

Őszintén szólva, a japán kultúra abszolút nem része az életemnek. Igen, a kedvenc zenekarom japán, de angol a szöveg és főleg Európában koncerteznek, ezen kívül pedig sem animéket, sem egyéb japán zenét nem hallgatok már, bár van egy-kettő favorit, ami néha visszatér. Egyébként tinikoromban valóban nagy “Visual Kei” (japán rock műfaj – a szerk.) rajongó voltam és a zenék szövegvilága nagyon megfogott, mert merőben hasonlított a saját kis dalszövegeimre. Azonban minél többet tartózkodtam ebben a világban, annál jobban bezárva éreztem magamat és rájöttem, hogy az élet akkor szép, ha az ember nyit a világ felé, így most már “mindenevő” vagyok zene, film és szinte minden téren. Egy mindenevő vega. Haha!

Az éneklés iránti szenvedélyed is valamilyen japán bandához köthető? Volt olyan példa/kedvenc előtted, aki miatt úgy döntöttél, hogy „én is utána tudom csinálni”?

Az éneklés nem egy bandával jött. A zene egy olyan művészeti ág, amit valaki vagy érez, vagy nem. Aki egy másik zenész okán kezdett el egyáltalán énekelni, az nem zenész, csak valaki, aki zenész szeretne lenni, s inkább a rivaldafény vonzza. Az ének tanulható, de éppen az teszi széppé, hogy benne van vaalkinek a szíve-lelke. Versenyezni a testnevelés órán kell, nem a színpadon.

A videóid általában más-más témákra épülnek, de azért szerves része a gameplay, vlog/vendég-vlog, de előrkerült már a lisztérzékenységed is egy főzős rész alkalmával. A terveid mentél haladsz a videókat tekintve, vagy épp olyan téma kerül feltöltésre, ami akkor, aktuálisan a legjobban érdekel?

Ha videózásról van szó, abszolút nem tervezek előre, viszont van egy falam, ahová mindig felragasztom az adott ötleteimet, majd kedvtől függően választom ki, melyiket is csinálom meg. Mindig próbálom a tartalmat a kedvemhez igazítani, így mindig őszinte maradhatok a nézőimhez.

A vágóprogramok és a kamera kezelés új dolgok voltak számodra vagy rendelkeztél előismeretekkel korábbról is?

Már a videózás előtt is imádtam fényképezni, így maga a kamera, illetve a képszerkesztő programok nem voltak ismeretlenek, a vágás viszont egy teljesen új világ volt a számomra - sőt azóta is az. Sajnos a jelenlegi programom nagyon buta és durván visszafogja a kreativitásomat, így a jövőben szeretnék majd ezzel is foglalkozni.

Elfogyhat az ihlet? Esetleg érezted már úgy, hogy túl sok dolgot csinálsz egyszerre és választani kell mivel nem fogsz foglalkozni mostantól? Magyarán: volt már olyan pillanatod, amikor be akartad fejezni a videózást?

Mivel tipikusan az a fajta ember vagyok, akinek hatmillió hobbija van és képtelen nélkülük létezni, sajnos sokszor előfordul, hogy betelik a pohár. Olyankor úgy érzem, nem tudom ezt tovább csinálni. Volt egy időszakom, amikor annyira csak a munka és a videózás volt az életemben, hogy minden mást elhanyagoltam - a barátaimat és a szórakozást is. Persze, miután majdnem összeesésig fárasztottam magamat és kezdtem elveszíteni a barátaimat, észrevettem, mennyire rossz felé haladok és engedtem a saját magam által kreált “pórázomon”. Viszont mostanában sikerült megtalálnom az arany középutat: próbálok mindig igent mondani a barátaim meghívásaira és csak akkor videózni, ha tényleg van kedvem.

Mit látsz az itthoni youtubereken? Baráti légkör van, vagy inkább egyénieskedés?

Nagyon büszke vagyok a mi kis közösségünkre, de természetesen - ahogy az életben is - a videósok között is akad “fekete bárány”. Az a legszebb ebben a közösségben, hogy ha valakinek szüksége van rá, mindenki próbál segíteni. Szerintem ez eszméletlen ritka és a legszebb, hogy ebben a “csapatban” nem számít a feliratkozószám, mert tisztában vagyunk azzal, hogy a minőség nem egyenlő a subscribe-bel. Viszont vannak videósok, akik inkább az “ellenségeskedést” választják és vitát szítanak, illetve próbálják tönkretenni az általunk kialakított kis békés világot, de mi ezekkel nem foglalkozunk. Az ilyen emberek saját magukat alacsonyítják le ezzel a viselkedéssel, nem minket.

Hogyan jellemeznéd a közönségedet? Vannak olyan régi motorosok, akik még az angol csatorna óta követnek téged, vagy többnyire új „arcok” tűnnek fel a komment szekcióban?

Meglepő, de vannak nézőim, akik már a zenei csatornám óta figyelemmel kísérik a sorsomat! Elképesztő volt olvasni, amikor egy srác x év után bekommentelt az egyik videóm alá, hogy ‘ez az első kommentje és a zenéim által ismert meg hatezer éve’. Fura még nekem ez a dolog, de jó érzés. Az új arcok viszont “hangosabbak”! A visszajelzés pedig sosem árt, szóval mind a két tábort nagyon kedvelem.

Úgy fogalmaztál az egyik videódban, hogy a csatorna jövője szempontjából egyre több minőségibb tartalmat szeretnél feltölteni, bár ahogy mi látjuk, a minőségben most sincs semmi kivetnivaló. Úgy érzed, hogy fejlesztés, fejlődés nélkül a nézőid elpártolhatnak tőled vagy ez inkább egyfajta visszaigazolás, hogy „látod, Kei, egyre jobb vagy már ebben is…”?

Köszönöm a bókot! A tartalmi- és technikai javulásnak főleg az én maximalizmusomhoz van köze, mivel a nézőim nem igazán szoktak panaszkodni, de én a legapróbb hibákon is fennakadok, legyen az a videó mérete, a hang minősége, vagy akár csak a hajam esésének a szöge. Az viszont jó kérdés, mi kell ahhoz, hogy a nézők elpártoljanak tőlem. Szerintem, amíg nem csinálok egy borzalmasan nagy stílusváltást, vagy megyek át gamerből “beauty guruba”, ettől nem kell félni. Ha megunnak, hát megunnak. Én csak magamat adom!

Mit tudsz mondani azoknak az olvasóknak/nézőknek, akik számára a te stílusod nagyon távoli, s úgy gondolják, emiatt nem is érdemes követniük a YouTube-os karrieredet? Van ellenszer az ilyesfajta rossz beidegződés ellen? Valahol ez talán az egész világ sajátossága, elvégre háborúkat tudunk kirobbantani faji hovatartozások okán, még ha ez a legtávolabbi hasonlat is…

Sajnos az előítélet sehogy sem pozitív. Ha valaki azért nem nézi a videómat, mert a videók témáját vagy a harsány, szókimondó szövegelésemet nem kedveli, azt megértem. De ha valaki a kinézetem miatt ítél el és esélyt sem ad a csatornámnak, az az ő szegénységi bizonyítványa, nem az enyém. Van is erről egy sztorim egyébként: a theVR-nál való vendégszereplésem által nagyon sok gonosz kommentet és – ahogy mondják – “hatert” kaptam a nyakamba. Volt egy srác, aki bejött a munkahelyemre. Eladó vagyok a kedvenc üzletemben, így nagy lelkesedéssel meséltem neki a dolgainkról, illetve pár szót beszéltünk arról a bizonyos videóról is. Pár órával az eset után kaptam egy levelet, hogy a srác egyébként egy volt a gonosz kommentelők közül, s miután “megismert”, eszméletlen bűntudata lett, ezért bocsánatot kért, illetve feliratkozott, mert rájött, hogy tök jó a tartalom. Tanulságnak talán annyit, hogy adjunk esélyt a másiknak és ha nem tetszik, amit látunk, sétáljunk tovább, hiszen senki sem szerethet mindent, de attól, hogy valami nekünk nem tetszik, még nem biztos, hogy rossz is. Legyünk kedvesek, mert mindenki azt kapja, amit ad, és ha nem is rögtön, de vissza fog nyalni az a fagyi. Legyetek kedvesek és cukik! Sokkal szebb az élet úgy, mint morcosan!